7. Fejezet • it was wrong

Chels Wild

Ahogy ott ült a Hold által bevilágított félhomályban, ahogy kifejezéstelen arccal meredt a semmibe.. Mintha csak azon gondolkodna mi dolga itt neki? Minden embernek vannak álmai, céljai. Mindennek megvan az oka, ahogyan annak is, hogy a világra jössz. Az életnek célja van veled. Az élet egy lehetőség, egy esély. Senki sem kéri, mégis kapja. Te döntöd el, hogy élsz e vele, s ha igen, hogyan teszed.

Megélheted pokol, - s mennyként is. Ez csak rajtad áll. De ne gondolkozz rajta túl sokat. Ahogy minden más, a Földi élet is mulandó. Mindenki változik. Változz Te is! Légy erős, válj Te a figyelem középpontjává. Te legyél, aki mindenki lenni akar. Irigykedjenek, ne sajnáljanak. Ezt neki is meg kellene értenie. Ehelyett újra, és újra elmerül az önsajnáltatás mocsarában. Így bizony nem fogja sokáig húzni. Egyszer bele fog fúlni.

- Ez gyors volt - láthatóan megrezzent hirtelen érkezésemre. Holott már jó ideje figyeltem.

- Veled tovább tartana - az a kéjenc vigyor. Ez nem az az egészséges mosoly. Ez nem lelki, ez testi. Ezek csak szexuális érzelmek. Ez az egyetlen, ami boldoggá teszi ezt az embert. Valahogy mégsem tudom elítélni. Mindenki másban leli az örömét. Hát Ő ebben. Neki legalább van miben.

"Beszólását" figyelmen kívül hagyva ültem mellé. Sokáig nem szóltunk egymáshoz. Míg én magam elé bámultam, Ő engem fürkészett.

- Mit bámulsz? - szavaim durvának hangozhattak, hangszínem azonban lágy volt. Kicsit talán szórakozott is.

- Olyan gyönyörű vagy - barna íriszeit erősen az enyéimbe fúrta. Úgy éreztem magam, mint azok, akik előtt azt a bigyuszt lóbálják. Értitek, ugye?

Egyenesen Bieber földre hipnotizált.

- A szemeid - óvatosan nyújtotta felém kezeit, majd végig simított járomcsontomon. Érintése gyengéd volt, ellenben vágyival. Még mindig benne volt a múltkori kis akcióm. Azóta nem érintett meg egyszer sem. Kivéve a mai nap eseményeit. - Az ajkaid - minden szavát követték ujjai nyomai. Kicsit frusztráltan éreztem magam.

- Nem fogok veled lefeküdni - toltam el kezét arcomról. Az a reakció mindent megért. Nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.

- Franc - sóhajtva vetette hátra magát a gyűrött lepedőn.

Mivel szemeit lehunyta, szemügyre tudtam venni arca minden szegletét. Ajkai még mindig fel voltak repedezve, s arca némely helyén éktelenkedett még pár folt. Tudtam, hogy én tettem ezt. Igaz, hogy részben az Ő hibája, de azért egy icipici, morzsányi lelkiismeret még belém is szorult. Felszisszent, ahogy jéghideg ujjammal ajkainak sarkába tapintottam. Alkaromon támasztottam meg magam, miközben Justin meglepetten meresztette rám csokoládé szemeit. Nem tétlenkedett sokáig, egy pillanat alatt csípőjére ültetett, kezeit derekamra szorította. Meglepett, hogy nem tettem semmit, talán Őt még jobban. Vagy pontosabban, a betegségem nem tett semmit. Egy egészen más kémiai reakciót váltott ki belőlem. Tudtam, hogy ez nem az az érintés, ez nem az az illat, ez nem az az ember, aki - testileg - árthat nekem. De nem csak ezzel voltam tisztában. Az erkölcsi normáimmal és a kapcsolatai státuszommal is képben voltam. A pia hatására viszont úgy viselkedtem, mint akit jól fejbe vágtak. 

 Hideg ujjainak simogatása villámütés szerűen értek. Arcom minden szegletén borsóztam tőle. Mivel én voltam felül, ezért azt várta, majd én fogok kezdeményezni és lehajolni hozzá. Hamar rádöbbent, hogy ez bizony nem fog bekövetkezni. Fordított a helyzetünkön. 

 - Nem foglak megcsókolni - jelentettem ki komolyan, mire csak gúnyosan elmosolyodott afféle "persze" mondatot sugallva.

 - Én viszont igen -  tenyereit lábamra helyezte, ajkaival pedig még közelebb merészkedett. És én? Körülbelül, mint egy darab léc feküdtem alatta. Az igazat megvallva fiúval soha nem voltam még ilyen helyzetben - önszántamból -. Egyedül.. Basszus! Lana! 

 Időm sem volt reagálni, Bieber már az ajkaimon tevékenykedett. Bármennyire is kívántam, bármennyire is voltak ajkai puhák és édesek.. A mámor egyszerűen nem tudott eluralkodni rajtam. Magam mellől átraktam csupasz derekára tenyerem. Úgy próbáltam meg eltolni magamtól. 

 Justin viszont úgy tűnt túlságosan is beleélte magát a dolgokba. Figyelmen kívül hagyta tiltakozásom. Végre abbahagyta párnáim masszírozását, így már szóhoz tudtam jutni. 

 - Jus.. Ah - felszisszentem, amint fogait vékony bőrömben éreztem. Nem hagyta abba, csak mormogott egy afféle "Mi van?" kérdésnek beillőt.

 - Oh, bocsika - undorodtam magamtól. Erre persze rögtön felkapta a fejét. Egy alacsony, fekete hajú lány volt, elég hiányos öltözetben, ki látszólag cseppet sem jött zavarba - velem ellentétben -.

 - Még egy kör? - vigyorgott a lányra a felettem térdelő srác, mire majd azt hittem elsüllyedek szégyenemben. 

 - Ah, nem szeretem a hármasokat - húzta el száját, miközben tekintetével felém sandított. Lassan hajolt le a földön lévő táskájáért, minek Bieber természetesen minden percét élvezte. - Talán legközelebb - azzal ott sem volt. Kihasználva pillanatnyi figyelmetlenségét tornáztam ki magam a fiú alól. 

 - Mit csinálsz? - értetlenül figyelte tetteim, amint a cipőmet felhúzva az ajtó felé indultam.

 Nem leszek a következő.

 - Bocs. Hiba volt - nem vártam meg, hogy bármit tegyen vagy mondjon. Csak minél előbb el akartam tűnni onnan.

 Abban pillanatban úgy utáltam magam, mint még soha.  Hihetetlen, hogy képes voltam ezt tenni, egy Justin "félével". Ráadásul Lanaval. Teljesen elment az eszem.

6. Fejezet • Bros?

Chels

  Mindig is imádtam a telet. Mikor átfagyva belépsz a meleg lakásba, mikor elmerülsz egy kád forró vízben. A köréd tekeredő puha pokróc. Számomra ezek mind, mind értékes pillanatok. Ezt leginkább úgy tudnám elmagyarázni, mint mikor.. Képzeld el, ahogy karácsony éjjelén a pároddal sétáltok az utcákon. Fázol, minden porcikád remeg, ezért a fiú - vagy lány -, akit szeretsz, átölel téged. A testhője téged is felmelegít. Én ezekkel az apró dolgokkal helyettesítem a más embernek természetesnek tűnő dolgokat. Az évek során megtanultam kezelni a betegségem





- Vedd vissza!
Egy tisztességes lánynak nincs preferálciója a Bieberféle emberekhez. Főleg, ha a lánynak kedvese van.
 - Én nem fázom - lazának akart tűnni, miközben a vak is látta; remeg minden porcikájában. Libabőrös karjáról arcára siklott tekintetem. Szemeivel a tábor tűzét vizslatta. Lilás ajkai enyhén elváltak egymástól. Meleg, alkohol ittas lehelete mini ködöket alkotott a levegőben.
 " - Engem miért nem ölel meg senki? Én is fázom."
" - Egy magadfajtát nem lehet szeretni."
 - Nem kérdeztem.
Határozott hangszínem nem csak jó magam, de még Őt is meglepte. Többé már nem féltem tőle. A társaságában úgy viselkedhettem, mint egy normális tini lány.
 - Tartsd meg - merő gúny.
 - Tartsd meg Te! - mint két óvodás, komolyan. Csökönyös és önfejű. Kibírhatatlanul gyerekes! Levetettem a vállamra takart szövetet, majd a srác ölébe dobtam, jelezvén nincs rá szükségem. Szótlanul fogta kézre a szürke pulóvert. Kaján vigyor csúszott szám sarkába, hisz azt hittem végre felveszi. Komolyan gondoltam, hogy nyerhetek egy Bieber ellen? Egy jól irányított mozdulattal, percek alatt elnyelték a lángok. Tűzre dobta a pulóvert.
Édes jó Istenem. Hogy lehet valaki ennyire csökönyös? Több ezer hajléktalan ölni tudna érte egy ilyen csípős téli estén, erre Ő egyszerűen felgyújtja. Éppen kérdőre akartam vonni, hogy mégis mit képzel, azonban következő tette még a szavakat is a torkomra égette. Viszont nem csak ott. Ujjai derekamat perzselték hasonlóképp.
 - M- mit csinálsz? - természetesen bárhogyan próbáltam, nem tudtam eltolni magamtól. - Justin, ha nem engedsz el azonnal, sikí...
 - Tartsuk meg egymást - forr, perzsel, égett. Feltüzel. Alkohollal kevert mentolos lehelete hallószervem simogatja. Ez nem víz, ez nem ház, mi kihűl. Ez nem élettelen. Ez talán örökké szólhat. 
 - Ma este, csak most az egyszer. Tartsunk ki egymás érintéseiben.
 Nem. Ez nem helyes.
 - Utoljára kérem - fenyegettem. Mi mást tehettem volna? Biebert viszont nem úgy lehetett ismerni, mint aki bármitől is megijed. Épp ellenkezőleg, Ő rémisztett másokat. Maga volt a fojtogató rémálom. Egy álom, melybe akaratlanul is belecsöppentél.
- Miért nem akarod, hogy az emberek szeressenek?
 " - Egy magadfajtát nem lehet szeretni."
Akaratlanul is gúnyos mosolyt villantottam.
Egy szerethetetlen, egy szerethetetlent, szeressen? 
Nevetséges.
 - Szórakozni jöttem, nem nyáladzani - az idők alatt szorítása gyengült derekam körül, így szerencsére könnyűszerrel el tudtam tolni magamtól. - Héj, Stevenson!

Michael Ray Nguyen-Stevenson. Nem, nem csak szerinted borzasztó név. Inkább maradjunk csak a Tyganál. Irigylésre méltó, kreol bőrével szinte beleolvadt az éjszakába. Szerencsére a házból szűrődő fény valamennyire bevilágította az udvaron tartózkodó - csontrészeg - fiatalokat, így fel tudtam ismerni a keverőnél iszogató srácot is. Elég.. Nos, ugyancsak illuminált állapotban volt. Hófehér fogai, szinte világítottak, ahogy felém közeledett. Én továbbra is Justin előtt ácsorogtam. 
 - Na mi az, Bieber? Ráduntak? - Stevenson, kérlek.. Csak olaj vagy a tűzre. - Hölgyem - tovább hozva a formáját, pukedlízve meghajolt előttem. Lökött egy srác, az is biztos, egy azonban biztos. Az ember nem tud, nem vidám lenni a közelében. Lepillantottam a nem rég említett személyre. Ő már nem volt éppen felhőtlenül jó kedvű. Szemei szinte tüzet okádtak felém. Dühös volt és ez megrémisztett.
 - Erre a farokra? Soha - mint villámcsapás tűnt el a köd szemeiből. Kacér vigyorral pacsiztak össze. Mi a franc? Bipoláris..
 - Iszunk, vagy mi lesz? - kezdtem elveszteni a türelmem. Na meg persze Bieberrel sem volt kedvem tovább egy levegőt szívni.
 - Ah, ez a beszéd! - izgatottan dörzsölte össze tenyereit, miközben elégedetten vigyorgott. Ezeknek sosem fárad el a szájuk? Ha nem vigyorognak, dumálnak, ha nem dumálnak, vigyorognak. Kiakasztó!- Bro?
 - Én most inkább kihagyom, kösz - utasította vissza. Jobb is. Mielőtt útját a plasztik babák felé vette volna, utoljára erősen derekamba markolt, így vont közelebb magához. - Idióta, ez fáj! - Vigyázz vele, Baby. Jó fej srác, de — egy pillanatra szünetet tartott, csak míg elhajolt, hogy lehelete ajkaim érintse fülcimpám helyett - Azt se felejtsd el, hogy Te is elég jó vagy — nedves izma végigszántotta alsó ajkát, majd fölényes vigyorral nyugtázta, tekintetem minden tettét magába itta.

5. Fejezet • without feels

Justin szemszöge

*Egy hónappal később*

Nem, nem kedvelem. Attól függetlenül, hogy elég jó bőr, semmit nem jelent számomra ez a lány. Normális dolog ilyet mondani egy hónap együttélés után? Talán nem. Én viszont sokban különbözöm a többi embertől. Nincsenek érzéseim.
 - Neked se legyenek.
Az eddigi néma, már- már fojtogató csendet, halk, suttogásnak vélhető morajom szakította félbe. A tűzhely előtt serénykedő, ég kék szemű lány némán felém fordult. Várta, hogy folytassam. Aztán ahogy szótlanul meredtünk egymásra, egyre inkább kezdett benne tudatosulni egy valótlan elképzelés, - csupán a képzelete játszott vele-. Jobbnak láttam mihamarabb megszólalni, mielőtt még újra másra szentelné a figyelmét.
 - Nincs ki hiányozzon, nincs ki határokat szabjon. Nem idegeskedem senki jólléte felől. A lehető legtöbb emberi érzelmet kiirtottam magamból. És igen. Talán egy érzéketlen, bunkó, köcsög vagyok. Elismerem. Viszont a többi embernek is be kellene látnia; az érzések nem jó dolgok. Olyan sebeket és fájdalmat tudnak okozni, mint semmi más. Kötöttségek nélküli szabadság. Érzések nélküli élet, érzéketlen emberek. Én így érzem jól magam.
 Sután pislogott rám. Tekintetéből értetlenséget véltem kivenni. Letette a kezében akadt eszközt, majd teljes mivoltjával felém fordult.
 - Miről beszélsz?
 Egy hónapja lehettem szemtanúja minden napi tevékenységeinek. Ismertem már jól. A zavartan füle mögé tűrt tincseit, mikkel épp ellenkezőleg tett, ha éppen arca píromságát próbálta palástolni. A vérvörös cseppeket ajkain. És tessék, már megint ezt teszi. Agyal.
 - A szájrágás rákot okoz - figyelmeztettem, bár látszólag egyáltalán nem hatotta meg, miután unottan rám pillantott.
 - A drog is halálos.
 Könnyelmű.. Nagyon nyeregben érzi magát mostanság. Minden másban bizonytalan, viszont ha rólam van szó.. Keményen odaszól.
 - Fogadunk, hogy előbb elpatkolsz? Az érzéseid ki fognak nyírni.
 Úgy beszélgetünk halálaink valószínű okozóiról, mintha csak általános igazságokról folytatnánk le minden napi csevejt.
 - Mit tudhatnál Te az érzésekről? - gúnyosan felnevetett. Lekicsinylően csengtek savas szavai. 
 - És te az életről?
 - Egy drogfüggő akar kioktatni az életről? Komolyan? Egy érzéketlen, drogos, senki?
 Fájnia kellett volna? Nem hatott meg.
 - Chels.. Fogadd el, hogy gyenge vagy. A gyenge embereknek pedig nem valók érzések. És igen, egyszer én is beledöglök abba a sok szarba. De inkább haljak meg úgy, hogy előtte jól beszívtam, és baromi jól éreztem magam, minthogy az egész életemet siránkozva és ön sajnáltatva éltem le, mielőtt a sínen elbaszott volna a vonat.
 Elgondolkozott. Egy ideig nem szólt semmit. Mintha kis düh csillogott volna íriszeiben, ahogyan durcáson felpillantott rám.
 - Attól jobb, lesz ha egy drogos, vagy alkoholista senki leszek, aki ráadásul még egy érzéketlen paraszt is?
 - Hidd el. Sokkal jobb lesz - beszélgetésünk alatt most, először villantottam meg kaján vigyorom, hisz tudtam; nyert ügyem van.

 - Muszáj ezt? - már megint kattog, már megint az ajkát rágcsálja. Nem csodálom, hogy beleőrült. Lassan én is, ha ezt így folytatja.
 - Nyugi már. Itt vagyok. Nem fognak elrabolni - fújtattam feszülten.
 - Justin, ez nem vicces! - bármennyire magabiztosnak akart tűnni, hangja megremegett a végére. A következő amit észleltem Chels volt, amint hirtelen a földre zuhan. Los Angeles, pláza, tömeg. Vele járója, hogy az emberek néha figyelmetlenek és egymásnak mennek. Ő viszont egy - nagyon- komplikált esett.
 - Oh, nagyon sajnálom! Nem ütötted meg magad? -
láttam, amint mellkasa egyre gyorsabban emelkedik, majd süllyed. Nem szólt semmit, szemei összevissza cikáztak. Mintha keresett volna valamit, vagy inkább valakit. A srác közelebb lépve hozzá, térdeire támasztotta tenyereit. Fölé tornyosulva várta a még mindig padlón ülő lány válaszát.
 Miután nem szólalt, olyat tett a srác, amit nem kellett volna. Nagyon nem.
Felé kezdte nyújtani a kezét, mire Chels automatikusan magzat pózba húzva magát, torkaszakadtából sikítani kezdett.
 Oh, franc. Az idegen ijedten hátrébb szökkent. Kis híja volt, hogy hirtelen mozzanatától nehogy Ő is a padlón taknyoljon.
 - Menj el - biccentettem fejjel a srácnak, az ellenkező irányba. Nem kellett kétszer mondani.
 - Chelsea.
Guggoltam le az említett elé. Szerencsére a sikítása abbamaradt, félve felpillantott öléből.
 - Justin? - hangjában némi remény játszott. Ugyanakkor bizonytalan is volt.
 Némán bólintottam, mire óvatosan kinyújtottam felé kezem. Nem akartam úgy járni, mint szegény pára.
Torkában lévő gombócot lenyelve, megnyalta élénk vörös ajkait.
 - Ne hezitálj! - szóltam rá erélyesen, mitől kissé megrettent, de aztán szavaim megfogadva Ő is közelebb emelte remegő kezét, enyémhez. Pár centi választotta el ujjbegyeink, mikor félve szemeimbe nézett.
 - Ugye nem fogsz bántani?
Válasz helyett csak óvatosan  kézfejére csúsztattam tenyerem. Gyengéden megszorítva felhúztam magammal a földről.
 Zavarban volt, hirtelen akarta elhúzni kezét, s arrébb állni. Ujjaim azonban újra csuklójára fonódtak, s egy rántással került előbbi pozíciójába. Mozdulatomtól tincsei arcába hullottak. Késztetést éreztem, bizseregtek ujj begyeim a lány loknijai után. Tudni akartam milyen az illata, a tapintása. Tudni akartam milyen Őt érinteni, érezni.. Ez egyszerre rémisztett, s zavart össze. Percek múltán Ő szakította meg szemkontaktusunk. Tekintete ugyanis ujjaim szorított csuklójára tévedt, majd újra rám pillantott. Ezúttal kérdőn.
 - Csak, hogy.. Csak hogy ne égess be megint.
 Utaltam ezzel előbbi akciójára, mire aprót bólintott, s sután beharapta ajkait. Ezúttal nem ideges, örvendő volt, ugyanis elterülni kívánó vigyorát próbálta elrejteni.
 - Mit vigyorogsz? - szóltam oda - kicsit talán- durván. Nem szólt semmit, csak szó nélkül az egyik áruház ajtaja felé kezdett húzni.

 - Most viccelsz velem, ugye? - vontam föl szemöldököm a lány ruházatára utalva.
 - Neked semmi nem jó! - csattant fel, min kissé meglepődtem. Úgy látszik Mrs. Öngyit is ki lehet borítani.
 - Tévedsz - eresztettem egy fülig érő vigyort. - Te elég jó vagy számomra.
 - Ha? - senki ne ijedjen meg! Az ott nem egy hallá mutált egyed. Ő csak Chels.
 - De ebben jobb lennél - dobtam oda egy rövid, V vonalas ruhát, mire döbbentből, egyből átment a szokásos durcás arckifejezésbe. Talán nem ezt várta. Idegesen húzta be a próbafüle függönyét, hogy azt hittem leszakad.
 - Nem rossz - bólintottam elismerően, miközben a "nem rossz"-tól egy picit többet gondolta. Wildnek egy igazán nőies, karcsú alakja van. A V kivágás pedig belátást enged méretes kebleibe. - Kicsit itt - álltam fel babzsák fotelemből, s közelebb sétáltam hozzá. Kicsit félre volt csúszva a ruha rajta.
 - M-mit csinálsz?
 - Nyugi - simítottam végig dereka vonalán, mire láthatóan megremegett. - Csak megigazítottam - feleltem, miután arrébb húztam az anyagot. Így már tökéletesen passzolt. - Ez lesz az. Mehetünk.
Jelentettem ki tényszerűen, majd a lány rikácsolását figyelmen kívül hagyva - miszerint ez túl "ribis" - vettem a kassza felé az irányt.
 Egy garantált. A mai éjszaka felejthetetlen lesz számára.

4. Fejezet • Hug me, pleas

Chelsea szemszöge

 Eddig észre sem vettem, milyen nyomi ujjaim vannak.. Olyan deformáltak. Ritka szar. 
 - Tom szerint el kellene kezdenünk nyitni egymás felé.
Ráférne egy kis reszelés..
 - Megismerni a másikat, hogy könnyebben menjen a dolog.
Egy új lakk sem ártana. Ez már elég unalmas..
- Chelsea Samantha Wild! - ijedten kapom fel -eddig ölemben elhelyezkedő kezeimről- tekintetem az előttem ülő, kívánatlan vendégre. Dühösnek tűnik.. Helyes!
- Justin Drew Bieber? - emelem fel kérdőn szemöldököm, miközben egy unott grimasszal ajándékozom meg. Állkapcsa megfeszül, élesen fújja ki a levegőt. Ennyire egyszerű lenne dühbe hozni? Az csak jót jelent. Talán mégsem lesz annyira szörnyű ez a két hónap. A végén még Ő is kap egy szép kis idegösszeroppanást. 
- Én sem jó kedvemből vagyok veled, hidd el. Lenne jobb dolgom is nálad. De mivel egy korrekt embernek tartom magam, - jól hallok? - ezért úgy gondoltam, hogy segítek neked, de ha Te nem vagy hajlandó együtt működni, akkor csak tessék. Mint mondtam, az elvonó jó buli - teljesen fél vállról kezelte a dolgot. Mintha csak neki tök mindegy lenne az egész. Holott valamicskét mégis csak számítok neki, ha már rám "fecsérli" az idejét. A válasz egyszerű: szexet akar. Kár, hogy azt itt nem kapja meg. Viszont ezt neki nem kell tudnia. Szépen kihasználom, aztán mehet. - Diktálom a játék szabályokat. Egyszer mondom el, úgyhogy.. 
 - Héj, héj! Ácsi! Ez tudtommal még az én házam. Max én vagyok az, aki itt a lapot oszthatja! 
Mégis mit gondol ez magáról? Azért álljon meg a menet. 
- Én kérdezek, Te válaszolsz. 
Arca továbbra is kemény volt, magabiztosságot sugallt. Mintha csak meg sem hallotta volna előző szavaimat. Ez így nem lesz jó.. 
- Ne érezd magad ennyire nyeregben! Nem vagy Joker. 
- A megmentőd vagyok, szívi - komolysága egy pillanat alatt elillant. Széles vigyora elterült napbarnított arcán. Húsos ajkai pedig vékony vonallá keskenyültek. Azt hittem nincs a rideg Justinnal hátborzongatóbb. Viszont ez az önelégült képe.. Na és a hirtelen bipolárissá vált viselkedésétől a szőr feláll a hátamon. 
- Csak essünk túl rajta. 
Úgy gondoltam, nincs értelme tovább vitatkozni. A végén úgyis Ő győz. Plusz az is igaz, hogy én vagyok rászorulva Rá. 
-  Helyes. Első kérdés. Miért vagy ilyen? 
Egyből a közepébe.. Ő aztán nem kerülgeti a forró kását! 
- Úgy érted ilyen csodálatos? - én viszont igen. Emlékszem, a doktornak sem nyíltam meg egyből. Ez nem megy egyik napról a másikra. Nem értem mit vár tőlem. 
- Ettől a ténytől most próbáljunk meg elvonatkoztatni - nem volt önelégült, idegtépő, gúnyos. Ez egy őszinte mosoly volt. Nahát, ilyet is tudsz? 
Idegesen rágcsáltam alsó ajkam. Szemeim újra a deformált ujjaim vizslatásába kezdtek. 
Érdes, hideg. Tapintása gyengéd. Óvatosan nyúlt állam alá, kényszerítve, hogy azokba a mélybarna szemekbe kelljen néznem. - Halasszuk holnapra? 
Mondhattam volna nemet, húzhattam volna még egy kicsit az időt, de úgy döntöttem, hogy jobb előbb, mint utóbb.
 Mély levegőt vettem, majd belekezdtem a mesémbe. 
- Tíz éves voltam, mikor anyám megcsalta édesapám. Sokat vitáztak akkoriban. Apu feje pedig teljesen elborult.. megpofozta anyát. A "Nőket nem ütünk meg!" érv ellenére is megérdemelte. Tönkretette a családot. Aput hibáztatta, azt mondta feljelenti bántalmazásért. Az a gyenge pofon azonban nem volt elég bizonyíték. Apa beadta a válókeresetet. Miután anya megtudta, hogy a alkoholista múltja miatt esetleg kihez kerülhetek, megijedt - kibuggyanó könnyeim törölve húztam fel kardigánom, szabad belátást bocsájtva heges oldalamra. Justin szemei kikerekedtek. A nagyszájú Bieber mem tudott szóhoz jutni, amit nem is csodálok igazából. - Azt hazudta a rendőrségen, hogy apa volt. Hittek neki, ezért hozzá ítéltek. A mai napig nem láthattam Őt.. Anyának nem sokára új "pasija" lett. Hamar összecuccoltak. Mivel egy ingyen élő volt, természetesen hozzánk jött csövelni. Másfél éve voltak együtt, mikor én tizenkét éves voltam. Megerőszakolt. Gyenge voltam és védtelen. Nem tudtam megvédeni magam. Ordítottam, sikítottam. Fájt. Fájt ahogy hozzámért, ahogy beszélt velem. Minden egyes érintése mélyen a fejembe vésődött. Nem segített senki. Nem volt senkim. 
 " - Anya, kérlek! Segíts! Anya! "
" - Fogd be a pofád, mocskos ribanc!" 
" - Eljátszadozunk egy kicsit."
"- Kérem, ne! Kérem!" 
 - Chels.. - hangom elcsuklott, nem tudtam tovább folytatni. Justin csak tanácstalanul ült előttem. Nem mert megölelni. Nem mert hozzám érni, nehogy még több kárt tegyen .Vagy esetleg újra agyonverjem. 
- Ölelj át. 
Mennyivel jobb, ha egyedül őrlődöm? Mennyivel jobb, ha valaki támaszt tud nekem nyújtani? A szavak meggondolatlanul hagyták el ajkaim. Nem gondolkoztam. Vigaszt kerestem. 
Ha ennek Justin Biebernek kell lennie, ám legyen. 
 Félénk mosollyal tárta szét karjait, mire közelebb csusszantam hozzá. Remegő kezekkel öleltem át, kezeim hátán hagytam. Teste melege, szuszogása megnyugtatott. Más volt, mint a múltkor. Tudtam, hogy nem tesz semmi olyat, amit nem akarok. Ezt hívják bizalomnak?