4. Fejezet • Hug me, pleas

Chelsea szemszöge

 Eddig észre sem vettem, milyen nyomi ujjaim vannak.. Olyan deformáltak. Ritka szar. 
 - Tom szerint el kellene kezdenünk nyitni egymás felé.
Ráférne egy kis reszelés..
 - Megismerni a másikat, hogy könnyebben menjen a dolog.
Egy új lakk sem ártana. Ez már elég unalmas..
- Chelsea Samantha Wild! - ijedten kapom fel -eddig ölemben elhelyezkedő kezeimről- tekintetem az előttem ülő, kívánatlan vendégre. Dühösnek tűnik.. Helyes!
- Justin Drew Bieber? - emelem fel kérdőn szemöldököm, miközben egy unott grimasszal ajándékozom meg. Állkapcsa megfeszül, élesen fújja ki a levegőt. Ennyire egyszerű lenne dühbe hozni? Az csak jót jelent. Talán mégsem lesz annyira szörnyű ez a két hónap. A végén még Ő is kap egy szép kis idegösszeroppanást. 
- Én sem jó kedvemből vagyok veled, hidd el. Lenne jobb dolgom is nálad. De mivel egy korrekt embernek tartom magam, - jól hallok? - ezért úgy gondoltam, hogy segítek neked, de ha Te nem vagy hajlandó együtt működni, akkor csak tessék. Mint mondtam, az elvonó jó buli - teljesen fél vállról kezelte a dolgot. Mintha csak neki tök mindegy lenne az egész. Holott valamicskét mégis csak számítok neki, ha már rám "fecsérli" az idejét. A válasz egyszerű: szexet akar. Kár, hogy azt itt nem kapja meg. Viszont ezt neki nem kell tudnia. Szépen kihasználom, aztán mehet. - Diktálom a játék szabályokat. Egyszer mondom el, úgyhogy.. 
 - Héj, héj! Ácsi! Ez tudtommal még az én házam. Max én vagyok az, aki itt a lapot oszthatja! 
Mégis mit gondol ez magáról? Azért álljon meg a menet. 
- Én kérdezek, Te válaszolsz. 
Arca továbbra is kemény volt, magabiztosságot sugallt. Mintha csak meg sem hallotta volna előző szavaimat. Ez így nem lesz jó.. 
- Ne érezd magad ennyire nyeregben! Nem vagy Joker. 
- A megmentőd vagyok, szívi - komolysága egy pillanat alatt elillant. Széles vigyora elterült napbarnított arcán. Húsos ajkai pedig vékony vonallá keskenyültek. Azt hittem nincs a rideg Justinnal hátborzongatóbb. Viszont ez az önelégült képe.. Na és a hirtelen bipolárissá vált viselkedésétől a szőr feláll a hátamon. 
- Csak essünk túl rajta. 
Úgy gondoltam, nincs értelme tovább vitatkozni. A végén úgyis Ő győz. Plusz az is igaz, hogy én vagyok rászorulva Rá. 
-  Helyes. Első kérdés. Miért vagy ilyen? 
Egyből a közepébe.. Ő aztán nem kerülgeti a forró kását! 
- Úgy érted ilyen csodálatos? - én viszont igen. Emlékszem, a doktornak sem nyíltam meg egyből. Ez nem megy egyik napról a másikra. Nem értem mit vár tőlem. 
- Ettől a ténytől most próbáljunk meg elvonatkoztatni - nem volt önelégült, idegtépő, gúnyos. Ez egy őszinte mosoly volt. Nahát, ilyet is tudsz? 
Idegesen rágcsáltam alsó ajkam. Szemeim újra a deformált ujjaim vizslatásába kezdtek. 
Érdes, hideg. Tapintása gyengéd. Óvatosan nyúlt állam alá, kényszerítve, hogy azokba a mélybarna szemekbe kelljen néznem. - Halasszuk holnapra? 
Mondhattam volna nemet, húzhattam volna még egy kicsit az időt, de úgy döntöttem, hogy jobb előbb, mint utóbb.
 Mély levegőt vettem, majd belekezdtem a mesémbe. 
- Tíz éves voltam, mikor anyám megcsalta édesapám. Sokat vitáztak akkoriban. Apu feje pedig teljesen elborult.. megpofozta anyát. A "Nőket nem ütünk meg!" érv ellenére is megérdemelte. Tönkretette a családot. Aput hibáztatta, azt mondta feljelenti bántalmazásért. Az a gyenge pofon azonban nem volt elég bizonyíték. Apa beadta a válókeresetet. Miután anya megtudta, hogy a alkoholista múltja miatt esetleg kihez kerülhetek, megijedt - kibuggyanó könnyeim törölve húztam fel kardigánom, szabad belátást bocsájtva heges oldalamra. Justin szemei kikerekedtek. A nagyszájú Bieber mem tudott szóhoz jutni, amit nem is csodálok igazából. - Azt hazudta a rendőrségen, hogy apa volt. Hittek neki, ezért hozzá ítéltek. A mai napig nem láthattam Őt.. Anyának nem sokára új "pasija" lett. Hamar összecuccoltak. Mivel egy ingyen élő volt, természetesen hozzánk jött csövelni. Másfél éve voltak együtt, mikor én tizenkét éves voltam. Megerőszakolt. Gyenge voltam és védtelen. Nem tudtam megvédeni magam. Ordítottam, sikítottam. Fájt. Fájt ahogy hozzámért, ahogy beszélt velem. Minden egyes érintése mélyen a fejembe vésődött. Nem segített senki. Nem volt senkim. 
 " - Anya, kérlek! Segíts! Anya! "
" - Fogd be a pofád, mocskos ribanc!" 
" - Eljátszadozunk egy kicsit."
"- Kérem, ne! Kérem!" 
 - Chels.. - hangom elcsuklott, nem tudtam tovább folytatni. Justin csak tanácstalanul ült előttem. Nem mert megölelni. Nem mert hozzám érni, nehogy még több kárt tegyen .Vagy esetleg újra agyonverjem. 
- Ölelj át. 
Mennyivel jobb, ha egyedül őrlődöm? Mennyivel jobb, ha valaki támaszt tud nekem nyújtani? A szavak meggondolatlanul hagyták el ajkaim. Nem gondolkoztam. Vigaszt kerestem. 
Ha ennek Justin Biebernek kell lennie, ám legyen. 
 Félénk mosollyal tárta szét karjait, mire közelebb csusszantam hozzá. Remegő kezekkel öleltem át, kezeim hátán hagytam. Teste melege, szuszogása megnyugtatott. Más volt, mint a múltkor. Tudtam, hogy nem tesz semmi olyat, amit nem akarok. Ezt hívják bizalomnak?